Az előítélettől a mélyebb megismerésig

Az előítélettől  a mélyebb megismerésig

Mai társadalmunk egyik alapvető, fejlődésre szoruló területe az ítélkezés területén esedékes. Életem alakulásán, jelenlegi helyzetén töprengve a teljes elkeseredettség után rádöbbentem egy nagyon fontos dologra önmagam működésével kapcsolatosan, ami tulajdonképpen ha nem is mindannyiunkat, de a legtöbbünket érinti, attól függetlenül, hogy tudatosul e bennünk vagy sem. Annyira ösztönösen természetes a működése, hogy szinte észre sem vesszük a jelenlétét, sem azt, milyen szintű károkat okoz életünk minden területén! Elgondolkoztam azon, miként alakulhatott volna az életem, ha döntéseimet más nézőpontok szerint hozom meg. Feltettem magamnak a kérdést, miért nem a másik lehetőséget választottam, miért úgy döntöttem, ahogy? Mi szólt a lehetséges alternatívák mellett, és mi szólt ellenük? Mit gondoltam az egyik, és mit a másik lehetőségről? Ilyenkor végig pörgetjük magunkban, melyik milyen hatással lehet az életünkre, annak bizonyos területeire. Mert ugye mindenképp jól akarunk dönteni! De mi alapján döntünk? Dolgokról gondolunk, amit gondolunk. Ez már önmagában véve befolyásoló tényező, eltekintve attól, hogy jól gondoljuk e, amit gondolunk. Ítéletet hozunk valamiről, valakiről az alapján, amit gondolunk róla anélkül, hogy megbizonyosodnánk a valóságról. Döntéshozatalnál sokszor elég, ha csak meglátunk vagy meghallunk valamit az alternatíváról, mi már bizonyos következtetéseket vonunk le. Mi alapján? Amióta megszülettünk, folyamatosan tapasztalunk. Megélünk kellemes, és kevésbé jól eső dolgokat, az utóbbi gyakran mélyebb nyomot hagy bennünk. Ezek szépen elraktározódnak, és befolyásoló tényezőkké válnak a döntéseinkben. Ezeket a negatív megtapasztalásokat kivetítjük a következő, hasonlónak, vagy épp ugyan olyannak tűnő helyzetre, elkezd bizonyos tulajdonsága miatt, vagy a hasonló szituációból adódóan a régi tapasztalatokra emlékeztetni, és elvetjük, mint lehetőséget csupán azért, mert azonosítottuk valamivel, ami valójában nem az, ami a múltban traumát, veszteséget okozott. Anélkül mondunk le róla, hogy megbizonyosodnánk arról, mi/ki is az valójában! És választjuk a másik lehetőséget, amiben nem látunk rizikót, mert nem tudunk rá mit kivetíteni. „Nem akarom még egyszer ugyan abba a hibába esni!” –szoktuk mondani. Ezért fogjuk magunkat, és kimenekülünk az adott helyzetből, ami egyébként egészen addig fog visszatérni az életünkbe kísértve bennünket, amíg nem vagyunk hajlandóak szembe nézni a régi félelmeinkkel. Ha ezt megtesszük, és elfogadjuk azt, amit addig elutasítottunk, azonosulunk vele, megismerjük a dolgokat más szempontok szerint, igazi mélységében, meglehet rálelünk arra, amit mindig is szerettünk volna. Persze annak a lehetősége is fenn áll, hogy nem így lesz. De mindenképp nyerünk vele! Ha mást nem, felül írtunk egy hibásan futó programot, és rájövünk jó esetben arra, hogy a „most” nem a múlt, csak annak a következménye.

Előítéletek születhetnek olyan indíttatásból, amikor is valamilyen tulajdonsággal, „hiányosságok’-kal nem vagyunk kibékülve, ezt észrevesszük az adott dologban, erősen hárítani kezdjük. Felületesen csak a zavaró tényezőre összpontosítunk, és nem látjuk, nem akarjuk meglátni az egészet. Mint mindig, itt is ki szeretném hangsúlyozni, hogy mindig minden helyzetben, mindenki magából indul ki! Ami belül van, azt látjuk, tapasztaljuk kívül is. Ha valaki bizonyos tulajdonságot, „hiányosság”-ot nem akar, nem tud elfogadni önmagában, akkor valaki mást az adott tulajdonsága miatt nem fog elfogadni. Ha egy jómódú nem tudja elfogadni a szegénységet, nem azt fogja társául választani, aki nem dúskál a pénzben, hiába lenne minden más szempontból ideális, hanem azt, akinek van anyagi háttere. Ez jöhet társadalmi elvárásoknak való megfelelésből, a szegénységtől való félelemből, teljesen mindegy, hogy honnan: előítélet lesz belőle! Ha hajlandó szembenézni azzal a tükörrel, amit mutatnak neki, és felismeri a dolgot önmagában, nem fog mást előítéletből amiatt eltaszítani magától, inkább inspiráló lesz számára a belső változásokban.

Mindennek jelentős szerepe van főleg, de nem csak az emberi- és párkapcsolatainkra, párválasztásunkra nézve. Leginkább a kapcsolatainkban hozunk meg rendszeresen olyan döntéseket, amelyeket régi sérelmeink, vagy társadalmi elvárások befolyásolnak újra és újra. Az előítéletesség nagyon gyakran önmagunk felé –is- irányul. Létünkben fraktálisan működik minden, tehát ami kicsiben, az nagyban is megnyilvánul. Már az előtt is döntéseket hoztunk nemükről, életkörülményről, társadalmi szintről, képességekről, jellemről, életútról és még sok minden másról, hogy megszülettünk volna. Az egész életünk döntések meghozataláról szól kis dolgokban ugyan úgy, mint nagyobbakban, és bizony minden döntéssel életminőségről határozunk, ezért sem szabad előítéletek alapján meghoznunk őket. Az előítélet a 7 spirituális főbűnök egyike. Általa köttetünk kapcsolatokat – számít a végzettsége, vallása, anyagi helyzete, társadalmi rangja, bőrszíne, a külseje, testsúlya, stb. az illetőnek, tehát mindenki a maga értékrendjéhez igazítva választja meg, kikkel létesít kapcsolatot-, és ez a mai társadalomban sajnálatosan szegényes alapokon áll. Az igazi értékek nem mérhetők és nem tapinthatók, nem láthatók és nem megszámlálhatók. Ha valaki a felszín alapján értékel, az csak is önmagát minősíti. Jézus szavaival élve: „Egy napon azzá leszel, amit megítéltél.”

Előítéletet minden esetben a mélységek megtapasztalása tud átalakítani, az elfogadás és a megismerésre, önmagunkkal való szembenézéssel való hajlandóság. Fontos felismernünk, és azt hiszem, ha ez megtörtént, minden megváltozik: mi mind egyek vagyunk. Bármit teszünk, önmagunknak előlegezzük meg. Életünkért csak is mi magunk vagyunk felelősek, felelősségteljes döntéseket pedig úgy hozhatunk, ha a dolgokat mélységeikben ismerjük, ÉS FELÜL ÍRJUK FÉLELMEINKET! Sok erőt kívánok mindehhez!

Esthajnal