Születési hónapunk -gyermekkori megéléseink- és a csillagjegyünk kapcsolata: milyen mintákat cipelünk magunkkal?

Gyermekkori megéléseink és a csillagjegyünk kapcsolata

 

Mindannyian voltunk gyerekek. Mindannyian tapasztaltunk nehézségeket már gyermekkorban is, és az akkori megéléseinket elraktározódva cipeljük át felnõttkorunkra, amelyeknek bizony jelentõs hatásaik vannak a mindennapi mûködésünkben, leginkább pár- és emberi kapcsolatainkban és a gyermeknevelésben. Ezekre a gyermekkori megélésekre már nem emlékszünk, mégis aktívan mûködnek a tudatalattinkból egészen addig, amíg a -különbözõ hatások, események következtében- gyermekkorban kialakult beidegzõdéseket, gondolkodásmintákat, sokkokat, traumákat fel nem dolgozzuk, el nem engedjük, meg nem változtatjuk. Kinél mik ezek? A számmisztika erre is rávilágít. A születési hónap száma jelenti a gyermekkori számot, kielemzéséhez hasznos figyelembe vennünk a csillagjegyet is. Máshogyan mûködik pl. egy februári Halak, mint egy márciusi. Hogy miért? Az máris kiderül! Hangsúlyozom, a gyermekkori számok alapvetõen azt mutatják meg, hogy gyermekkorban milyen megéléseink voltak. Ez nem egyenlõ a történésekkel!! De az "én" megélése az volt.

 

1-es gyermekkor: Januárban és Októberben születettek

Az apai dominancia jellemzi, a férfi princípiumnak való megfelelés. Ez jelent teljesítménykényszert az apa felé, és uralkodói hajlamok kialakulását. Általában szigorú apa van a háttérben, õ hozza ki a gyermekbõl ezt. Sajnos nem kizárt a fizikai fenyítés sem -ha a Héber számmisztika elsõ életciklusa 8-as, vagy ott találunk erre utaló összefüggéseket-. Az anya hiánya, elvesztése, vagy az apa -esetleg az egyik szülõ- erõsebb hatása jellemzõ. Gyakori probléma lehet a székrekedés, ami a fokozott elvárás és szorongás következménye. Fokozott tökéletességmániáról és kontrollról beszélhetünk a késõbbiekben, amit Forrásvíz Bach-virág esszenciával lehet oldani. A kontroll leginkább a cselekedeteiben és a dolgaiban nyilvánul meg. Nem lesz érzelgõs típus. Érzelmeit nem fejezi ki, mert úgy véli, az a gyengeség jele, és neki bizonyítania kell, mégpedig a rátermettségével.


A januári Bakot még inkább hajtja ez a bizonyítási vágy, megfontoltabb és fegyelmezettebb, komolyabb, mint pl. a januári Vízöntõ. Úgy éli meg a gyermek, hogy nem engedhet meg magának holmi gyermekeskedést, hiszen apa elvárja tõle, hogy a maximumot nyújtsa. Ez teljesen belé ivódik, és felnõtt korában is ez lesz az alap mûködési elve: teljesíteni! Azt hiszi, ezt várják el tõle, és õ így is tesz! Szélsõségesen negatív esetben: amennyiben úgy érzi, nem tud ennek eleget tenni, hajlamos lesz másokat hibáztatni kudarcaiért, amiket nem ismer el sajátjaként. Nem vállal értük felelõsséget. Emiatt borzasztóan tud szenvedni, természetesen nem fogja kimutatni. Keménynek akar mutatkozni, és elõfordulhat, hogy túl magasra teszi a mércét, ami még nagyobb kudarcélményekhez vezethet. Tekintélyéhsége ezáltal megnõ, ezzel próbálja ellensúlyozni önbizalomhiányát felnõttkorban.


A januári Vízöntõ már nehezebben idomul egy domináns apához. Míg a Bak jelleme szinte azonos az 1-es energiákkal, a Vízöntõt nehezebb kordában tartani, ugyan is neki vannak eszméi, elgondolásai, amiket vágyik szabadon megélni. De ott van a teljesítménykényszer az apa felé is, van egy elképzelése arról, amit elvárnak tõle, és van egy másik, ami õ akar lenni -pl vannak mûvészi hajlamai-. A kettõ feszültséget okozhat. Õ is makacs, és tényszerû. Õ sem enged. Nagy probléma lehet nála az önfeladás az apának való megfelelés miatt. Élete során meg kell tanulnia megvalósítania a saját elképzeléseit, felvállalnia azt, hogy õ másként gondolja! Nem annyira komoly, mint a januári Bak, sõt! Humorosabb, szórakoztatóbb, így fejezi ki szabadságvágyát, olykor nevetségessé téve magát. Így tiltakozik titkon az elnyomás ellen, amit õ megél. Tinédzser korban nagy lázadók lehetnek. Nagyon kreatívak és mûvésziek, ezt hagyniuk kellene a szülõ/k/nek kibontakozódni, ha valóban a gyermek érdekeit tartják szem elõtt.

A Mérleg általános jellemzõje, hogy akkor érzi jól magát, ha harmóniában él. Család centrikus, és szeretetközpontú, igényli, hogy mind a kényelem, mind a harmonikus családi légkör adott legyen. Az októberi Mérlegek, ha mindezt nem tapasztalja meg, akkor õ maga veszi kezébe az irányítást, és törekszik a családi béke megteremtésére. Túl hamar vállal felelõsséget, úgy érezheti, túl hamar felnõtté kell válni, aminek késõbb az lesz az eredménye, hogy kibújnik a felelõsségvállalás és döntéshelyzetek alól. Õ is inkább az apai minõségnek akar megfelelni, még akkor is, ha az apa otthagyja õt. Neki az apja elismerése, szeretete, figyelme kell, õ a példakép! Abban az esetben, ha az apa kivonul a családból, fel kell nõni a helyére, lányoknál elõfordulhat, hogy apapótlékot kezdenek keresni tinédzserkorban, és a párkapcsolatban elkezdik kivetíteni ezt a törekvésüket. Egy biztos: a biztonság és a harmónia hiánya nagyon érzékennyé és labilissá teszi õt lelkileg. Lányoknál nagy mértékû lesz a másik nemnek való megfelelés. A cél elérése érdekében -ami a család harmonikus mûködése, összetartása- a manipulációtól sem riad vissza, és õ lesz az, aki rá fog világítani arra, hol nincs harmónia. Minden áron meg akarja oldani a problémákat, azt hiszi, neki sikerülhet. Béketeremtõ szerepbe is bújhat. Kezébe veszi az irányítást. Apával, férfi nemmel kapcsolatos traumatikus élményben lehet része gyermekkorban.

Az októberi Skorpió, annak ellenére, hogy erõsen megvan benne is az apának, férfi minõségnek való megfelelés, nagyon gyakran esik áldozatul gyermekkorban az apjának, vagy másik férfinak. Szexuális zaklatás, erõszak, molesztálás, alkoholista apa, akitõl fizikai agresszió szenved el. Nem számíthat az apjára, nélkülöznie kell, mint apát. Hatalmas gyûlölet, megvetés és bosszúvágy alakul ki a gyermekben iránta! Ha nem is történik semmi a leírtak közül, õ maga akkor is úgy fogja megélni, hogy az apja, férfi energia áldozatává vált. A függõség valamilyen formában jelen van a gyermekkorban. Tanácsolt valamilyen levezetési formája a benne kialakult agressziónak, pl küzdõsportok valamelyike. Hamar felnõnek õk is, vagy szigorú nevelést kapnak, és/vagy fenyítést, de amint tudnak, saját útjukat kezdik járni. Egyébként nagyon mély érzésű, misztikus, hatalmas energiával rendelkezik. Nem adja egykönnyen ki magát, titokzatos. Ha valami baja van, azt nehéz kiszedni belőle. Nem bízik meg egykönnyen, figyel aztán eldönti, ki megbízható és ki nem. Érzelmeit nem igazán mutatja ki. Felnőttkorban ez nála is problémát fog jelenteni a kapcsolatokban!

 

2-es gyermekkor: februárban és novemberben születettek

 

Maja holdhónapok és az állatszellemek kapcsolata

  A Maják ránk hagyott csodálatos naptára, a Tzolkin 13 napos Galaktikus Energia Ciklusok ismétlődéséből tevődik ki. Ezek a 13 napos energia ciklusok maja számmal vannak jelölve, és mindegyikhez társul egy kulcsszó. A számokat használták fel a galaktikus energia ciklus napjainak a...
"Milyen kihívással állok szemben?"   A Maják Lunáris Skorpió Hava nem kis kihívás. A Skorpió ösztönöz bennünket arra, hogynézzünk szembe a bennünk lévő, régóta elkerült, gondosan elrejtett sötét oldalakkal, és ugorjunk bele saját mélységünkbe, ismerkedjünk meg a halállal, a sebeinkkel, a...
"Hogyan szolgálhatok a legjobban?"   Ebben az időszakban számithatunk arra, hogy felfokozott Isteni üzeneteket kapunk.  Isten a szolgálatunkat kéri. Azt, hogy a rendeltetésünknek megfelelő szerephez való visszatérésünk által -családi, közözzégi- hagyjuk kibontakozódni a...
"Milyen formát adjak a szolgálatomnak?"   A bagoly üzenetet hoz az alvilágból és az ősök világából. Közvetít a túlvilágból. A tudatalatti és a tudat között. Boszorkányok és varázslók hírvivője. Tudást és üzenetet visz világok között. November elseje nem véletlenül esik ebbe a holdciklusba....
"Hogyan erősíthetem meg magam a legjobban?   A felhangos tónus és a Páva toteme egyértelműen a belső középpontunk megtalálásának és kifejeződésének a fontosságára hívja fel a figyelünket. Arra ösztönöznek bennünket, hogyerősítsük meg lényünk sugárzását, természetes tekintélyünket,...
Ez az időszak segít a dinamikus, felsőbb egyensúly megteremtésében az univerzális szellemi élet és a földi biológiai élet együttes működésének aktív folyamatában, több dimenzió között. A gyík megtanítja, miként egyesíthetjük a tudatalattit a tudattal, azaz az álmot a valósággal. Aktiválódik az...
Ezt az időszakot áthatja a 7-es misztériuma, aktiválódik a 7 csakra működése, megvilágításba kerül a tudatosság hét összekapcsolt lépcsőfoka. Közvetlen kapcsolat teremtődik Istennel, a forrással, az univerzális energiahálózattal, amely hatalmas erővel tölt fel bennünket. Ideje...
Ez az az időszak, amikor más nézőpontokból vagyunk képesek szemlélni azt, amiben vagyunk egyéni és globális viszonylatokban egyaránt. Az Egységesség Galaktikus Sólyom Hava megláttatja velünk, miként valósíthatunk meg,teremthetünk átütő erővel, és mindehhez a sólyom ébersége biztosítja a biztos...
"Hogyan valósíthatom meg a célom?" Ha a jaguár megjelenik, akkor az egy különleges jel. Azt hivatott jelezni, hogyelérkezett az idő a megvalósításra. A végrehajtás hatalmával élve vállaljunk kockázatot, és ugorjunk a dolgok sűrűjébe! Kövessük őt az álomvilágba, szívünk beavató helyeire. A szoláris...
"Hogyan tökéletesíthetem azt, amit csinálok?"   Most megkérdőjeleződnek lényegi önmagunk alapjai. Természetes igényünk keletkezik arra vonatkozólag, hogy önmagunk valódiságát nyilvánítsuk ki, és a megalkuvást elutasítóan végre az önmagunkkal azonos körülmények határozzák meg a további...
"Hogyan engedhetek szabad utat?"   Ebben az időszakban a dolgok átalakulnak. Megújulnak. Hosszú ideje meglévő, meghatározó struktúráktól, mintáktól szabadulhatunk meg, ha hagyjuk. A kígyó szelleme és a spektrális hold segíti a leépülést, a felbomlást a szabadulás érdekében...

Elérhetőség